Boldog karácsonyt

mindhárom olvasómnak :)

Egy izraeli forradalma_Humusz Bár

A Kertész utcai Humusz bár (VII. Kertész u. 39) sok tekintetben etalon és követendő példa lehet a vendéglátósok számára. Kicsi a hely, de annál jobb ott lenni, mert a tulajdonos olyan baráti hangulatot teremt pillanatok alatt, amitől azt érzed, mindig is ismertétek egymást és évek óta oda jársz megenni a város legjobb falafeljét.

Az Izraelből három éve érkezett fiatal tulajdonos elmondása szerint forradalmat indított a hazai vendéglátós attitűd megváltoztatásáért, bár hogy igazán pesszimista legyek, csak még jobban érzékelteti az óriási szakadékot a hagyományos, magyaros vendészeretet ("Oh bazmeg, ez is pont ide jön be enni. Na nem baj, majd jól lehúzom...") és a között a varázslatos kiszolgálás között, amit ő ad elő. És az már csak hab a tortán, hogy 500 forintért olyan tartalmas falafelt ad, amitől egész nap nem leszel éhes. A cím miatt remélem nem száll rám a kurucinfo kémszolgálata.

Figyelem

Teljesen kezdek letérni a saját magam által kijelölt blog-útról, de ez a post valahogy mégiscsak kapcsolódik a témához. Már csak abból a szempontból is, hogy ha valaki a pult mögött, vagy valaki egy étteremben az asztalom mellett állva kedves velem, akkor úgy érzem, figyelmes. Lakik egy nő az emeleten, nem tőle, hanem a szomszédoktól tudom, hogy balett táncos. Soha nem beszéltem vele, bemutatkoztam neki, amikor ideköltöztem, egyszer megmentettem a lépcsőházba kitelepített virágait a fulladásos haláltól, mindig hallom, ha hazajön, mert annak ellenére, hogy balett táncos, nagyon erőteljesek a léptei és valami csilingelő lehet a kulcstartóján, de ennyi. Ma rosszkedvűen jöttem haza a családi ebédről, majdnem sírtam már hazafele a trolin, ő éppen előttem lépett ki egy boltból, szóval mentem mögötte és arra gondoltam, hogy most együtt fogunk felmenni a liften és nyilván kellene majd valamiről beszélgetni, amíg felérünk a negyedikre, de mi a francról?! Valahogy végül mégis csöndben maradtunk, én háttal álltam neki és meglepően gyorsan felértünk a negyedikre, pedig az ilyen fél-kínos szituációk mindig lassan telnek el. Ő zárta be a liftet, ezért én hamarabb a lakásomhoz értem. Miközben nyitottam a lakásajtót váratlanul hozzámszólt. Nem tudom, hogy talán ő is érezte, hogy valamit csak kellene egymáshoz szólnunk, ha már szomszédok vagyunk, vagy tényleg érdekelte, de megkérdezte, hogy minden rendben van-e, nem ázik-e a lakásom, és hogy jól érzem-e itt magam. Ez jól esett. Tudom Sanyi, fasz vagyok.

Off topic

Teljes mértében offtopic, de nem tudok jobb fórumot arra, hogy elmondjam mindannyiotoknak, milyen nagy esemény történt ma. Detektív James 'Sony' Crockett, alias Don Johnson - a lezser dzsigolo-viselet hétköznapi hagyományainak megteremtője, a zokni nélküli ember, az ember, aki először hordott polót a zakóhoz - járt ma a loftban, hogy mint készülő új filmjének főszereplője és koproducere szemügyre vegye a helyszínt. Természetesen akkora vesztes vagyok, hogy éppen lent ebédeltem az Illatosban, amikor mindez történt, de az egész szerkesztőséget teljes lázban tartja az eset és percről percre újabb részleteket tudok meg a látogatásról.


Don asszisztense elkérte a wc kulcsot Zsófitól, a cotcot.hu főszerkesztőjétől, aki közvetlenül Don kezébe adta a kulcsot, ezáltal pedig megérintették egymás kezét. Sajnos senkit nem fedezett fel, senkinek nem kérte el a telefonszámát, viszont itt hagyott egy fél palack ásványvizet, amit most elárverezek az ebayen.

Breaking news! Csizmát vettem

Nagyon fontos dolog történt, bementem a Nyugati téri gigaáruházba, hogy csizmát vásároljak. Ha tehetem, elkerülöm a monstrumot, mert sajnos rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amit az idegrendszerem már nem tolerál így közel a harminchoz. Mivel erősen pisilnem is kellett, adtam magamnak fél órát, hogy megtaláljam az ideális lábbelit. Úgy egyeztem meg magammal, ha nem elég ez az idő, akkor befejezem. Nos, jópár (mondjuk szám szerint közel hat) boltban jártam, és örömmel tudatom: MINDEN ELADÓ kedvesen fogadott, köszönt és mosolygott. Volt idősebb és fiatalabb is a szórásban, de kivétel nélkül mindegyikük úgy viselkedett, ahogy azt elvárnánk, pedig este fél nyolc volt, ami azt jelenti, hogy ők már több mint kilenc órája álltak a pult mögött a karácsonyi hajrá kellős közepén. Mondjuk tudatosan figyeltem arra, hogy én is mosolyogva köszönjek, de úgy tűnik meg is lett az eredménye. Na erre varrjunk gombot. És még csizmát is kaptam! Éljenek a plázák!!

Natural born salesmen

Leglelkesebb blogolvasóm, Nóri most bevezet bennünket az eladók tanúlságos mélylélektanába:

Noha nem egy konkrét helyen szerzett tapasztalatomat fogom most leírni - és ezáltal talán nem kapcsolódom szorosan a blog témájához - mégis úgy gondolom, hogy van némi értelme leírnom saját tapasztalataimat (mint eladók munkáltatója) az "eladó személyiségének" pszichés vonulatairól. Én az IKEA-ban voltam/vagyok eladási vezető, Egy "régi, összeszokott" csapattal kezdtem el dolgozni, és hamar rájöttem, hogy eladói kompetenciájuk igencsak változó, holott mindannyian ugyanazokat az oktatásokat kapták (és minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy erős iskola az IKEA eladás szempontjából), mégsem egyformán bűbájok a vevőkkel. Igen röviden arra a következtetésre jutottam (ez másoknak lehet banális), hogy ez a szakma nem oktatható. Mármint a termékismeret részét leszámítva, az attidűdbeli dolgok vagy megvannak benned vagy nincsenek. Ez utóbbi esetben nincs az a tréning, ami téged jó eladóvá tehet.

Most akkor gondoljuk csak végig, hogy Magyarországon hány ember dolgozik a kereskedelemben/vendéglátásban! Szerintem jóval több, mint amennyi "született eladója" van Magyarországnak. Ez is olyan dolog csak, mint a matematika: vagy fekszik neked, vagy nem. Azoknak, akik most kételkednek az általam leírtakban azt ajánlanám, hogy próbálják ki a kereskedelmet csak egy rövid időre, és biztos vagyok benne, hogy utána egy picit más szemmel fogják nézni az eladókat. És senki félre ne értse: én nem az eladókat védem most!!! Engem is borzasztóan zavar vevőként, ha semmibe vesznek, lenéznek, nem köszönnek stb. De voltam a pult másik oldalán is és ezáltal sokkal empatikusabb vagyok az eladók hibáival szemben. Mi több, főnökként megtapasztaltam azt is, hogy azért mégis lehet motiválni ezeket az embereket, de sokszor a legnagyobb motiváció az volt, ha kirendeltem őket a pultból és más feladatot adtam nekik.


És legnagyobb meglepetésemre az eladókkal szemben kialakult nézetem jelentősen átalakult, amikor kijöttem Spanyolországba, és ugyanúgy egy sárga-kék dobozban elkezdtem eladással foglalkozni. Az első élmény, ami az itteni élettel kapcsolatban ért, az volt, hogy itt nyugi van: az emberek nem rohannak, nem stresszesek, van türelmük és igencsak empatikusak az otthon tapasztaltakhoz képest. Vagyis netalántán köze van az otthoni rohanásnak és stressznek ahhoz, hogy nem tudnak jó pofát vágni mindig az eladók? Itt egy aranyvasárnapi nyitvatartásnál miért mosolyog minden eladó és miért örül annak, hogy a vevőt kiszolgálhatja? Persze nem lehet általánosítani, itt is vannak rossz eladók, de korántsem olyan számban, mint otthon.

Úgy gondolom, hogy az alapvető probléma abban van, hogy az emberek otthon bezárkóztak, és nem keresik azt, hogy a másik embernek hogyan tudnak segíteni, hanem a saját gondjukkal, bajukkat törődnek, és eközben bizony elfelejtenek "szocializálódni". Érdekes, itt Spanyolországban még dívik az, hogy a sarki közértes, a bankár megismer téged, keresztneveden szólít és elbeszélget veled, miközben a kasszagépet üti. És én magyar meg toporzékolok a sorban, hogy miért nem megy már gyorsabban ez a sor, a többiek ebből pedig mit sem értenek...

Köszönjük!

Szép új világ

Belátom, nem túl szorosan, de valamelyest mégiscsak kapcsolódik blogomhoz ez a bejegyzés. Muszáj megosztanom veletek legújabb tapasztalatom a BKV ellenőrökről. Humánusak lettek! Új stratégiájuk, hogy szimpatikusan megkérik a bliccelő utast, útját folytassa gyalogszerrel, amely ingyenes.


És ez nem csak az én meglátásom, hanem több kollegám is, akik szintén mikrogazdasági elemzések után arra jutottak, hogy jobban megtérül a bliccelés, mint a bérlet váltása, szóval ők is arról számolnak be nap, mint nap, hogy az ellenőrök fantasztikusan elnézőek. Sőt, az egyik ellenőr szájából elhangzott a következő mondat: Én szeretem az embereket! Úgy tűnik, szép új világ kezdődik. Megjegyzem, minden vágyam, hogy annyit keressek, hogy ne kelljen lógnom.

A nagy égés

Segítség! Haldoklik a blogom, hüpp hüpp. Nyilván az én hibámból, szóval nem sírok, hanem inkább leírom az első tapasztalatomat a jófej eladóval, mint kategória. Kiskoromban volt egy trafik, ahol a harisnyán, gatyamadzagon és kávén kívül irdatlan mennyiségű gumicukrot is árultak. Kígyósat, kólásat, macisat, mindenfélét. Műanyag dobozokban voltak a pult elején, hogy én is jól elérjem, sőt, hogy a nyálam is rácsoroghasson. Volt a dobozokban kiscsipesz is, hogy azzal tehessük a cikk-cakkos végű papírzacskókba (apropó, tudja valaki, miért cikk-cakkos a vége ezeknek a papírzacskóknak? tudjátok melyikre gondolok??!). Ebben az időben, mint kortársaim közül oly sokan, a bizonytalan juttatású, ám vilámgyorsan fogyó zsebpénzemből éltem - na persze csak, ami az élet szórakozásos részét illeti.


Volt és még van is az Ilka utcában két barátnőm, akikkel együtt cseperedtem, ők valamiért inkább törzsvendégek voltak abban a trafikban mint én, ezért ők olyan bennfentes infókat is tudtak, hogy például hogy hívják a trafikos nénit. Mindig Anci néniként emlegették, és tudom, hogy bensőséges, meghitt kapcsolatot ápoltak vele, mert ők cuki kislányok voltak, Anci néni meg nyilván szerette a zsebpénzüket ott elköltő gyerekeket. Egyszer gondoltam, bevágódok én is a trafikos néninél, lemegyek és azt mondom neki: Csókolom Anci néni. Le is mentem, be is mentem és mondtam is. Erre ő, hogy őt nem Ancinak hívják, hanem Piroska, de azért mondjam csak, hogy mit szeretnék. Látta, hogy elvörösödöm, mert hát ekkora égést, ezt fogja beszélni egész Zugló, ebben biztos voltam, szóval majd elsüllyedtem szégyenemben, de Piroska úgy mentette a helyzetet, ahogy csak tudta, erre pedig a legjobb eszköze a gumicukor volt, amit végül ingyen megkaptam. Kicsit később megtudtam, hogy a barátnőim nem abba a trafikba járnak, hanem a másikba, és ott hívják Ancinak az eladót.