Natural born salesmen

Leglelkesebb blogolvasóm, Nóri most bevezet bennünket az eladók tanúlságos mélylélektanába:

Noha nem egy konkrét helyen szerzett tapasztalatomat fogom most leírni - és ezáltal talán nem kapcsolódom szorosan a blog témájához - mégis úgy gondolom, hogy van némi értelme leírnom saját tapasztalataimat (mint eladók munkáltatója) az "eladó személyiségének" pszichés vonulatairól. Én az IKEA-ban voltam/vagyok eladási vezető, Egy "régi, összeszokott" csapattal kezdtem el dolgozni, és hamar rájöttem, hogy eladói kompetenciájuk igencsak változó, holott mindannyian ugyanazokat az oktatásokat kapták (és minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy erős iskola az IKEA eladás szempontjából), mégsem egyformán bűbájok a vevőkkel. Igen röviden arra a következtetésre jutottam (ez másoknak lehet banális), hogy ez a szakma nem oktatható. Mármint a termékismeret részét leszámítva, az attidűdbeli dolgok vagy megvannak benned vagy nincsenek. Ez utóbbi esetben nincs az a tréning, ami téged jó eladóvá tehet.

Most akkor gondoljuk csak végig, hogy Magyarországon hány ember dolgozik a kereskedelemben/vendéglátásban! Szerintem jóval több, mint amennyi "született eladója" van Magyarországnak. Ez is olyan dolog csak, mint a matematika: vagy fekszik neked, vagy nem. Azoknak, akik most kételkednek az általam leírtakban azt ajánlanám, hogy próbálják ki a kereskedelmet csak egy rövid időre, és biztos vagyok benne, hogy utána egy picit más szemmel fogják nézni az eladókat. És senki félre ne értse: én nem az eladókat védem most!!! Engem is borzasztóan zavar vevőként, ha semmibe vesznek, lenéznek, nem köszönnek stb. De voltam a pult másik oldalán is és ezáltal sokkal empatikusabb vagyok az eladók hibáival szemben. Mi több, főnökként megtapasztaltam azt is, hogy azért mégis lehet motiválni ezeket az embereket, de sokszor a legnagyobb motiváció az volt, ha kirendeltem őket a pultból és más feladatot adtam nekik.


És legnagyobb meglepetésemre az eladókkal szemben kialakult nézetem jelentősen átalakult, amikor kijöttem Spanyolországba, és ugyanúgy egy sárga-kék dobozban elkezdtem eladással foglalkozni. Az első élmény, ami az itteni élettel kapcsolatban ért, az volt, hogy itt nyugi van: az emberek nem rohannak, nem stresszesek, van türelmük és igencsak empatikusak az otthon tapasztaltakhoz képest. Vagyis netalántán köze van az otthoni rohanásnak és stressznek ahhoz, hogy nem tudnak jó pofát vágni mindig az eladók? Itt egy aranyvasárnapi nyitvatartásnál miért mosolyog minden eladó és miért örül annak, hogy a vevőt kiszolgálhatja? Persze nem lehet általánosítani, itt is vannak rossz eladók, de korántsem olyan számban, mint otthon.

Úgy gondolom, hogy az alapvető probléma abban van, hogy az emberek otthon bezárkóztak, és nem keresik azt, hogy a másik embernek hogyan tudnak segíteni, hanem a saját gondjukkal, bajukkat törődnek, és eközben bizony elfelejtenek "szocializálódni". Érdekes, itt Spanyolországban még dívik az, hogy a sarki közértes, a bankár megismer téged, keresztneveden szólít és elbeszélget veled, miközben a kasszagépet üti. És én magyar meg toporzékolok a sorban, hogy miért nem megy már gyorsabban ez a sor, a többiek ebből pedig mit sem értenek...

Köszönjük!