Kádár

Sok évvel ezelőtt jártam először a Kádár Étkezdében, ami ma már Budapest egyik méltó turisztikai célpontja, de egyúttal több évtizede a Klauzál téri nyugdíjasok, piacozók és járókelők kedvelt helye. Itt azt kapja az ember, amit elvár, se többet, se kevesebbet. Kockásterítős enteriőr, a falakon telis tele híres emberek fotóival és aláírásaival - mind oda járnak ebédelni, nehéz, zsírszagú bársonyfüggöny a bejáratnál a szintén zsírszagú tulajdonossal. Egy őszinte mosolyú felszolgáló nevén szólítja törzsvendégeit, az étvágytalanokat evésre buzdítja, sőt utasítja, hiszen enni kell, a jóllakottakat pedig megdicséri a szép teljesítményért. Kockásterítőn kosár kenyér, két szódásszifon és laminált lap a heti kínálattal. A Kádárnak és az ehhez hasonló, kevés számú helynek, mint például a Városháza utcában található kifőzdének is, semmivel össze nem hasonlítható hangulata van. Érezni azt a sok-sok történetet, amit az évtizedek óta ott étkezők az asztaloknál hagynak.


Az ilyen helyeken kevesen mozognak bizonytalanul, de ha mégis, a személyzet igyekszik segíteni a beilleszkedésben. No persze a törzsvendégeknek mindig kijár a csak őket megillető bennfentesség. A Kádár fehér köpenyes tulajdonosának még az is megbocsátható, hogy messziről érződik a régimódi vendéglátós zsiványsága, a bevett kis stiklikkel, fizetéskor aprópénzcsörgetéssel jelzi, hogy szívesen fogad borravalót. Meg is érdemli. Ő is és az a szívből mosolygó felszolgáló is.