Figyelem

Teljesen kezdek letérni a saját magam által kijelölt blog-útról, de ez a post valahogy mégiscsak kapcsolódik a témához. Már csak abból a szempontból is, hogy ha valaki a pult mögött, vagy valaki egy étteremben az asztalom mellett állva kedves velem, akkor úgy érzem, figyelmes. Lakik egy nő az emeleten, nem tőle, hanem a szomszédoktól tudom, hogy balett táncos. Soha nem beszéltem vele, bemutatkoztam neki, amikor ideköltöztem, egyszer megmentettem a lépcsőházba kitelepített virágait a fulladásos haláltól, mindig hallom, ha hazajön, mert annak ellenére, hogy balett táncos, nagyon erőteljesek a léptei és valami csilingelő lehet a kulcstartóján, de ennyi. Ma rosszkedvűen jöttem haza a családi ebédről, majdnem sírtam már hazafele a trolin, ő éppen előttem lépett ki egy boltból, szóval mentem mögötte és arra gondoltam, hogy most együtt fogunk felmenni a liften és nyilván kellene majd valamiről beszélgetni, amíg felérünk a negyedikre, de mi a francról?! Valahogy végül mégis csöndben maradtunk, én háttal álltam neki és meglepően gyorsan felértünk a negyedikre, pedig az ilyen fél-kínos szituációk mindig lassan telnek el. Ő zárta be a liftet, ezért én hamarabb a lakásomhoz értem. Miközben nyitottam a lakásajtót váratlanul hozzámszólt. Nem tudom, hogy talán ő is érezte, hogy valamit csak kellene egymáshoz szólnunk, ha már szomszédok vagyunk, vagy tényleg érdekelte, de megkérdezte, hogy minden rendben van-e, nem ázik-e a lakásom, és hogy jól érzem-e itt magam. Ez jól esett. Tudom Sanyi, fasz vagyok.