A nagy égés

Segítség! Haldoklik a blogom, hüpp hüpp. Nyilván az én hibámból, szóval nem sírok, hanem inkább leírom az első tapasztalatomat a jófej eladóval, mint kategória. Kiskoromban volt egy trafik, ahol a harisnyán, gatyamadzagon és kávén kívül irdatlan mennyiségű gumicukrot is árultak. Kígyósat, kólásat, macisat, mindenfélét. Műanyag dobozokban voltak a pult elején, hogy én is jól elérjem, sőt, hogy a nyálam is rácsoroghasson. Volt a dobozokban kiscsipesz is, hogy azzal tehessük a cikk-cakkos végű papírzacskókba (apropó, tudja valaki, miért cikk-cakkos a vége ezeknek a papírzacskóknak? tudjátok melyikre gondolok??!). Ebben az időben, mint kortársaim közül oly sokan, a bizonytalan juttatású, ám vilámgyorsan fogyó zsebpénzemből éltem - na persze csak, ami az élet szórakozásos részét illeti.


Volt és még van is az Ilka utcában két barátnőm, akikkel együtt cseperedtem, ők valamiért inkább törzsvendégek voltak abban a trafikban mint én, ezért ők olyan bennfentes infókat is tudtak, hogy például hogy hívják a trafikos nénit. Mindig Anci néniként emlegették, és tudom, hogy bensőséges, meghitt kapcsolatot ápoltak vele, mert ők cuki kislányok voltak, Anci néni meg nyilván szerette a zsebpénzüket ott elköltő gyerekeket. Egyszer gondoltam, bevágódok én is a trafikos néninél, lemegyek és azt mondom neki: Csókolom Anci néni. Le is mentem, be is mentem és mondtam is. Erre ő, hogy őt nem Ancinak hívják, hanem Piroska, de azért mondjam csak, hogy mit szeretnék. Látta, hogy elvörösödöm, mert hát ekkora égést, ezt fogja beszélni egész Zugló, ebben biztos voltam, szóval majd elsüllyedtem szégyenemben, de Piroska úgy mentette a helyzetet, ahogy csak tudta, erre pedig a legjobb eszköze a gumicukor volt, amit végül ingyen megkaptam. Kicsit később megtudtam, hogy a barátnőim nem abba a trafikba járnak, hanem a másikba, és ott hívják Ancinak az eladót.