Biztos vagyok benne, hogy a kereskedelmi szakközépiskolák pénztáros osztályaiban tanítják, ha nagy címletű pénzből kell visszaadniuk akkor először is kerekedjen el a szemük, mintha egy namibiai fekete férfi állna előttük meztelenül, sápadjanak el, mint az Apeh levél bontásakor, vonakodjanak elfogadni a pénzt, mintha drachmát látnának, mindeközben veszettül csapkodják a pénztárgépet mérgükben és minimum a tekintetükkel dorgálják meg a vevőt, majd szóljanak át a hat munkaállomással arrébb lévő kolleganőjüknek, hogy tudna-e váltani, de ne feledkezzenek meg belenézni a vevő pénztárcájába, hogy biztos nincs-e nála kisebb címlet, az utolsó előtti fázis lenyen a beletörődés a megváltoztathatatlanba, ezt félig leeresztett vállal, már-már a padló felé csúszva, mint amikor az örvény húzza le testüket lehet a legteljesebb módon imitálni. Feloldásként nézzenek bele a pénztárgépbe és elnagyolt meglepetéssel vegyék észre, hogy mégis van ott visszajáró pénz. A vevő garantáltan meg lesz alázva és ez jó!
2008. július 22., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
hát pont ugyanez történt velem tegnap! csak még azt is megkérdezte a nő agressziv stílusban, h biztos nincs-e esetleg bankkártyám...
ott helyben nem volt vicces, de így olvasva az :)
Akkor te egy nagyon kegyelmes pénztároshoz kerültél, mert engem azért akart a múltkor megbüntetni egy, mert bankkártyával akartam kifizetni az 1000 forintos vásárlásomat.
Az olaszoknál nincs me az alázós rész, ők csak megmondják, hogy nincs apró (ha tényleg nincs). Utána neked kell elmenni felváltani.
Az olaszoknál olyan sokminden nincs meg, ami nálunk igen. Lehet, hogy én is szívesebben szaladnék el pénzt váltani, ha a pénztáros normálisan kezelné a helyzetet. Amúgy meg nem hiszem, hogy bárhol is a vevő dolga lenne gondoskodni az apróról.
Megjegyzés küldése