Van a Visegrádi-Katona majdnemsarkon egy zöldséges és alapvetőélelmiszeres bolt, ami reggel hattól éjfélig van nyitva. Eddig két eladófiút láttam, mindketten kifogástalanul jófejek, mosolyognak, viccelődnek. Még zárás előtt fél órával is van erejük bűbájkodni, elképesztő. És itt van a Csokizóna a Visegrádi elején, ahol szintén roppant kedvesek az eladók (két lány felváltva), kérdésre segítőkész választ adnak, ők is mindig mosolyognak, örülnek a vevőknek. Rögtön mellette egy szűkös kis háztartási bolt, szerintem maga a tulajdonos áll a pult mögött, délutánonként a kislánya is bent van, na ő is baromi kedves, még az utcán is rámköszön, pedig csak néhányszor jártam nála.
De tudom még fokozni! Kapásból a háztartási bolt mellett a zöldséges. Nyár végén, már nem tudom minek kapcsán, megemlítettem az eladósrácnak (szerintem ő is a tulaj lehet), hogy nagyon vágyom egy jó édes káposztasaláta után. Néhány hét múlva csak nekem (!) rendelt egy kiló vitaminsalátát. És ez csak egy a sok figyelmesség közül, melyekkel megajándékozza vevőit. Jó ezekre a helyekre betérni, kezdem úgy érezni, hogy végre vannak törzshelyeim, ahol megismernek, már nyújtják a szokásos árukat, mindig van egy kedves mondatuk.
2007. november 27., kedd
Visegrádi utca
Posted by
szédültborbála
at
11/27/2007
Labels: tulaj, vegyesbolt, visegrádi, zöldséges
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Na és persze ne feledkezz el a radnóti-visegrádi sarkon a kávézóról. tudod a szökőkút mellett. Amúgy meg jól néz ki a blog.
Köszi!Érdekes, ez valamiért nem jutott eszembe. Lehet, hogy azért, mert annyira nem voltak egyértelműen lehengerlőek, bár rosszat sem tudnék mondani. De, ha már itt tartunk a Pozsonyi úti Amélie-ben is nagyon kedves a kiszolgálás, nem?
Olyan cuki ez a blog, én biztos rózsaszínre csináltam volna, nade nem vagyunk egyormák. Kellenek emósok is.
Puszika
Igen Dani, de az élet nem habostorta rózsaszín marcipánfigurával. Értve vok?
nekem nagyon tetszik, szerintem nem emo-s!!! Csak így tovább!!! Néhány ötlettel majd még én is szolgálok:)mint a zöldteknős a Jókain vagy a Vörösoroszlán teázó vagy a 76, 73 és 74-es István utcai trolimegállónál lévő éjjelnappali kisbolt.
Tök jó, írd meg ezeket nekem és kirakom új postba! Gyűjtsük csak a jó helyeket, és hagyjuk azokat, ahol nem szívesen látják a vendéget/vásárlót.
Megjegyzés küldése